Utolsó napjainkat töltvén a farmon, ahol június eleje óta éltünk, örömmel gondolunk vissza az itt töltött időre. Kalandos volt, eseménydús, játékos, tanulságos, és persze egész egyszerűűűűen HEROIKUS!

Itt hagyjuk: a kerítést, amit építettünk (s melynek megépítése nélkül el nem hagytuk volna Ausztráliát semmi áron!), több mázsa kupacolt lócitromot, egy remek honlapot, a gulyásleves titkát, egy csapat megnevelt tini-lovat, és persze a csodálatos személyeinkkel együtt töltött felejthetetlen hetek emlékét :o).

Magunkkal visszük: a rengeteg lovas tudást, amit Frantől kaptunk önzetlen bőséggel, ingyen és bérmentve, Ottó az első igazi lovagló és tereplovagló élményeit, a családdal és a lovacskákkal töltött összes nap emlékét, az ausztrál vidék szépségét és nyugalmát, az emberek vidám életszeméletét, a Frantól kapott egyesületi ajándékpólót, s a megszerzett tudásunkat dokumentáló Natural Horsemanship oklevelünket! Ez az év az oklevelek éve, már Balin is begyűjtöttünk fejenként kettőt, hát innen sem tesszük ki a lábunkat oklevélmentesen :o).

Az itt töltött majdnem 2 hónap kicsit soknak tűnhet ahhoz képest, hogy mindössze 3 hónapunk van Ausztráliában, viszont a körülmények úgy alakultak, hogy ez alkalommal a „tartalom” nagyobb súllyal essen a latba, mint a megtett kilóméterek száma. Ahhoz képest, hogy eredetileg úgy volt, Ottó nem is fog itt lovagolni, s mára lovakkal játszik földről, és vágtázik a kenguruk-lakta ausztrál bush-ban, valóban máshogy alakultak a dolgok a megbeszéltekhez képest, s úgy éreztük, ez a hely megér nekünk több mint egy hónapot. Ily módon az első helpx-es tapasztalatunk előzetes reményeink felett beteljesítette, túlteljesítette önmagát. Azt kapsz, amit adsz, mondja ki a csereprogram filozófiája, s valóban: lelkesen felkínáltuk, amit csak tudtunk, s Fran ugyanolyan lelkesen viszonozta mindezt.

Eltelt a harmadik téli-kurzus-hétvége (az előző két hétvégén is kurzus volt nálunk), mikor is szombat-vasárnap kb 10 másik lovacska látogatott hozzánk, s vettek részt Fran kurzusán gazdijaikkal együtt. Majd mikor ennek a pörgős hétvégének is vége lett, hétfőn még egy napot búcsúzkodunk, majd július 21-én, kedden, reggel 10 órakor indultunk tovább északnak (így egy időre ismét megmenekülvén a malac-influenza rémétől is, mely mára már Sydneyben és a közeli Newcastleben ütötte fel a fejét) egészen Byron Bay-ig, egy több mint 9 órás buszút keretében.

Byron Bayben, az immár szubtropikus észak New South Walesben egy újabb helpx-es kalandba vágunk, Candida, az írónő és lóimádó oldalán. A tervek szerint közel egy hónapot töltünk majd nála, s immár egy kicsit nagyobb hangsúlyt fektetünk az utazgatásra is. Szeretnénk felfedezni Byron Bayt, a közeli Brisbane-t, a Gold Coastot, hogy csak néhányat említsek.

Mintegy a hazafele útra készülvén már megvettük a repülőjegyeinket, így bármi is legyen a köztes napok tölteléke, az biztos, hogy augusztus 21-én repülünk föl Brisbaneből Darwinba, ott töltünk 3 záró turista napot, majd 24-én este vissza Balira. Balin kiszállunk egy bodyboardozásra, meg egy mocskos warungban vacsorázásra a haverokkal, reménykedünk, hogy nem a wc-n fogunk ülni 2 napot, majd 26-án éjjel a Garuda szárnyain Jakarta International Airportjára érkezünk. Jakartában nagy ívben elkerüljük a robbantgató kedvű eszement muzulmánokat, s a reptéren csövezvén egy röpke éjszakát igen szerencsétlen időpontban, 27-e hajnali 06 35 kor indulunk az évünk utolsó nagy útjára, melynek végső leszállópályája Bécs lesz, augusztus 28-án hajnalban…

No de ne szaladjunk ennyire előre az időben, hisz addig még rengeteg lovas, kengurus és krokodilos kaland vár ránk, no meg a szubtropikus, hihhhhetetlen fagyos tél!

Búcsúzóul még néhány búcsúpillanat, képekben:

Az utolsó reggeli…

Rózsaszín a lánynak…

See you later, naughty lovacskák!

See you later, Harley! Reméljük, ha nagy leszel, majd kinövöd a trágya-túrást, és leharcolt papír zsebkendő evést :o) !

Egy kis pityergés a Raymond Terrace-i buszmegállóban…

…majd…újabb kalandra fel!!!